Hogyan jutott el Mariann az IGAZI alapszintű spanyol kommunikációig?

Sikerének kulcsa 10 lépésben

Tanulási tippek

Szeretnéd tudni, milyen út vezet a magabiztos spanyol kommunikációig? Ebben a cikkben bemutatom neked 10 lépésen keresztül, hogy hogyan érte el az alapszintet Mariann, 10 hónap alatt. Elmondása szerint könnyebb volt, mint gondolta.

A legjobb pedig, hogy ezeket a lépéseket Te is egyszerűen lemásolhatod! És egyébként bármilyen szinten alkalmazhatod őket. Egészen felsőfokig elérhetsz ezeket a lépéseket követve, ha kitartó vagy.

Mariann kezdeti nehézségei

Mariann közgazdaságtudományi doktori hallgatóként kezdett spanyolt tanulni. Egyik fő motivációja az volt, hogy a doktori kutatásának témája Latin-Amerika gazdaságával kapcsolatos, a másik pedig, hogy egyébként is régóta vonzotta a spanyol nyelv és kultúra.

2017-ben kezdett először spanyolul tanulni, egyedül. Elmondása szerint YouTube videókból tanult, nagyrészt csak szókincset. Ezután azonban rájött, hogy maga a szókincstanulás nem fog neki abban segíteni, hogy beszélni is tudjon az általa vágyott nyelven.

A következő lépése az volt, hogy vett magának egy spanyol nyelvtankönyvet. Ezután már valamennyivel tisztában látta a nyelv rendszerét, de a mondatalkotás továbbra is nehezen ment számára. Ezután döntött úgy, hogy részt vesz az Español Adictos spanyol tanfolyamán.

Út a magabiztos kommunikációig hogyan?

  1. A mindennapi életből vett kommunikációs célok alapján felépített tantervet követetett, vagyis pontosan azt tanulta meg, ami az alapvető hétköznapi szituációkban kell.
  2. Rendszeresen feltette a kérdéseit és segítséget kért mind a tananyaggal, mind a tanulásmódszertannal kapcsolatban.
  3. Nyitott volt az új tanulási stratégiák kipróbálására és a régi, hagyományos technikák elhagyására. Több technikát is tesztelt, mire végül megtalálta azokat, amik számára leginkább segítenek. Egyik kedvence például a papíralapú mondatkártyák készítése lett.
  4. A spanyol-magyar szólisták és a nyelvtani szabályok kontextus nélküli magolását kész kifejezések és mondatok tanulására cserélte. Ennek köszönhetően egyszerre memorizálta a szókincset és a nyelvtan működését, s ráadásul az elméje mindezt hétköznapi szituációkkal is összekötötte. 
  5. Rengeteg saját mondatot alkotott a tananyagban szereplő példák alapján, így rögtön átültette a gyakorlatba a tanultakat. 

6. A hallás és írás utáni értést a szintjének megfelelő, változatos szövegek, videók és anyanyelvi hanganyagok segítségével gyakorolta.

7. Az íráskészsége fejlesztése érdekében rövid fogalmazásokat írt, mindazt a szókincset és nyelvtant alkalmazva, amit az egyes témák során megtanult.

8. A beszédkészségét pedig a tananyagban szereplő és a saját mondatai hangos ismétlésével gyakorolta. Illetve miután az időbeosztása megengedte, néhány hónapig kiscsoportos órán is részt vett, ahol alkalmazhatta és próbára tehette a tudását igazi, élő kommunikációs gyakorlatok során.

9. Amikor végre lehetősége adódott arra, hogy egy hús-vér mexikóival beszélgessen, nem félt alkalmazni a tudását, még úgy sem, hogy váratlanul érte a szituáció. Így sikerélménnyel távozott, amiért egy egyszerű beszélgetést le tudott folytatni spanyol nyelven, csupán néhány hónap tanulás után.

10. Az utolsó és talán legfontosabb pedig: szorgalmasan és kitartóan tanult 10 hónapon át.

Eredmény

10 hónap tanulás után Mariann képes megoldani a leggyakoribb hétköznapi szituációkat, egyszerű mondatokat és kifejezéseket alkalmazva.

Például:

  • megadni a személyes adatait
  • hobbijairól, érdeklődési köreiről beszélni
  • szállást foglalni, egyszerű nyelvezetű utazási ajánlatokat megérteni
  • boltban vásárolni
  • bemutatni a házat és a várost, ahol él
  • útbaigazítást kérni
  • menetrendekkel, időpontokkal kapcsolatban érdeklődni
  • elmondani, mit csinál egy átlagos héten/napon 
  • étteremben rendelni
  • közeljövőbeli szándékairól mesélni 

Ha Te is szeretnél megtanulni spanyolul BESZÉLNI akár alap-, akár már magasabb szinten, akkor javaslom, hogy próbáld ki a fentebbi lépéseket. Személyes és szakmai tapasztalatom szerint is ez az egyik leghatékonyabb módszer. 

Főleg, ha:

  • úgy érzed, hogy egyedül elakadtál
  • az eddigi módszerek nem a várt eredményt hozták
  • nincs lehetőséged rendszeresen spanyol anyanyelvűekkel beszélgetni, vagy nem tartod azt elégségesnek ahhoz, hogy megértsd például a nyelvtant is 
  • az elejétől kezdve szeretnél egy JÓL működő módszerrel tanulni, és ezáltal időt, energiát és pénzt spórolni

 

Készen állsz, hogy a fejlődés útjára lépj?

Az Español Activo Básico A1 kurzus segítségével Te is elérheted, amit Mariann. Kattints ide és tudj meg többet a kurzusról.

Azonban ne feledd, a jelentkezés csak október 11-ig lesz nyitva!

Tags :
kommunikáció,online spanyoltanulás,sikersztori,spanyol beszéd,spanyol nyelvtanulás,tanulási stratégia
Share This :

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük